2007. sze 01.

Pályázati felhívás antiszemitakeresésre

írta: bigfater
Pályázati felhívás antiszemitakeresésre

 

Pályázat kiírója: Bigfater Antiszemita Szolgáltató és Szaktanácsadói Alapítvány Magyar Enervált Gittegylete Rövidítve: BASZSZAMEG

 

 

Nyílt pályázatot hirdetünk, magánszemélyek és szervezetek részére.

 

A pályázat célja, kielégíteni a társadalom, főleg politikai rétegének igényét, amelyeknél az idézhető antiszemita kijelentések fokozott igénybevétele jelentkezett.

 

A pályázaton bárki, nemre, vallási felekezetre, pártpreferencia, nemzeti identitásának tekintetbevétele nélkül részt vehet.

 

A pályázaton csakis a 1990 utáni magyar politikusok antiszemita, vagy annak vélt, vagy azzá magyarázott idézetei vehetnek részt.

 

Kérjük a pályázókat, hogy név és szó szerinti idézet megjelölésével adják le a fellelt antiszemita kijelentéseket. Kérjük a gyorsabb ügyintézést elősegítendő, megjelölni az idézett személy politikai hovatartozását. Ez nagyban megkönnyíti az idézet csomagolását és a megfelelő párthoz, szövetséghez történő eljuttatását felhasználás céljából.

 

A pályázat díjai:

1. Díszhely az általa választott pártrendezvényen a szónokok mögött.

2. Miniszterelnökök által dedikált könyv. A dedikáció érdekessége és különlegessége, hogy mindegyik szerző a másik könyvébe dedikál. Értékesebb, mint a kék Mauritius bélyeg!

3. Hétcsapásos vállveregetés a BASZSZAMEG elnöki keretéből.

 

Bigfater, a BASZSZAMEG elnöke, titkára, meg minden.

Szólj hozzá

politika közélet humor hülyemagyar bigfater antiszemita