2010. ápr 01.

Híreink, röviden

írta: bigfater
Híreink, röviden

Megalakult a Nolblog Nemzeti és Nemzetietlen Öngyilkos kommandója.

A harci egység célja, hogy a Nolblogon megjelenő kulturálatlan posztokat és bejegyzéseket tiltakozásul,  hősies áldozatvállalásukkal magukkal együtt semmisítsék meg. A kommandó demokratikus alapon működik és szervezetébe várja a mozgalmi jelképét megtestesítő Unicumot.

Orbán Viktor ma közölte, hogy amennyiben nem lesz kétharmados többségük, akkor átülnek az MSZP frakcióba, hogy onnan kormányozhassanak tovább.  Ugyanekkor Kövér László kijelentette, hogy a baloldaliak nem is olyan veszett emberek, és megfontolandó, hogy élve mégiscsak többet segíthetnek az országnak.

A Barrikád rendkívüli kiadásban számol be arról a Jobbik elnökségi ülésről, ahol várhatólag felülvizsgálják a párt választási programját. Újra át fogják olvasni, hogy összhangba kerüljön az írott szó a gyűléseken elhangzottakkal. E célból bekérték a Nemzeti Nyomozóiroda hangfelvételeit. Pörzse, kijelentette, hogy valószínűleg az miatt van az eltérés, hogy a magyar nyelvben is vannak szavak, amit másképpen írnak, és másképpen ejtenek. Vona Gábor kijelentette, hogy elege van a média által keltett hazugságokból, amik botrányokat próbálnak kelteni a Jobbikon körül, mert lassan a lemondások miatt elfogynak a párt tagjai.

Az április 11-i választásokat máris megóvta a Jobbik az OVB-nél, csalások miatt. A beadványt, a szóvivő szerint véletlenül korábban postázták. A felelősöket természetesen felelősségre kell vonni, és e miatt az MSZP-t és a FIDESZ-t azonnali hatállyal törölni kell a szavazócédulákról.

Szólj hozzá

politika orbán humor bigfater vona nolblog