2007. jún 22.

A boldog házasság titka

írta: bigfater
A boldog házasság titka

 

 Ez a teszt elsősorban annak ad segítséget, aki úgy érzi, hogy megtalálta az Igazit, akitől csak az ásó, kapa, nagyharang választhatja el. Vagy ez a teszt.

 

Kellemetlen családi látogatás van kilátásban. Mit szól a partnere?

1, Semmit. Legalább egy hónapig. 0 pont

2, Megvigasztal, hogy lesz ez még rosszabb is. 2 pont

3, Vesz két repülőjegyet, jó messzire. 4.

Két idős ember kézenfogva megy az utcán. Ezt gondolja:

1, Én is így szeretnék majd andalogni, csak lennék fiatalabb. 0.

2, Erre van valahol az öregek otthona. 2.

3, Jobb lenne, ha a járdán mennének, majdnem elütöttem őket. 4.

 A főnök kritizál, a szomszéd veszekszik, az autószerelő felületesen dolgozik. Megbeszélik otthon?

1, Felesleges lenne. Tökéletes egyetértésben tudjuk, hogy mind hülye. 2

2, Igen. Ezen is jól összeveszünk. 0

3, Közösen dolgozzák fel a problémát, mint ahogy a főnököt, a szomszédot és az autószerelőt is kutyatápnak. 4

El kell utaznia néhány napra. Azelőtt ilyenkor gyakran eszébe jutott az utolsó szerelmi együttlétük. És most?

1, Ugyan már! Ki emlékszik vissza évekkel korábbi dolgokra. 2

2, Most is, és lemondok az utazásról. 4

3, Nekem a távollétem alatti szerelmi együttlét jut eszembe. 0

Úszni volna kedve, és azt akarja, hogy a párja is elkísérje...

1, Jó lenne, ha velem jönne, de erőltetni nem akarom. Így, nem is szólok neki. 0

2, Az ő mottója: "Mindenki maradjon meg a saját kedvtelésénél!" és tovább lövöldöz rám. 4

3, Megpróbálom azzal lelkesíteni, hogy képzett életmentő vagyok. 2

 Előfordul, hogy a partnere megsimogatja vagy spontán bókol?

1, Mindig, ha megcsalt. 0

2, Sajnos van egy ilyen kellemetlen szokása. 2

3, Igen. Ha, helyet cserélek a macskánkkal. 4

 Rosszul választotta meg a hangnemet, ő erre kirobban, mint a gőzkazán. Ismerős a szituáció?

1, Gyakran. Ő az énektanárom. 2

2, Igen De, csak mert kazánfűtő vagyok. 4

3, Aki ordít, annak nincs igaza. IGAZ EMBEREK??? 0

 A partnere egy modernebb mobiltelefonra vágyik. Ön inkább új ruhára költene. Hogy oldják meg?

1, Ő megkapja a mobilját, én meg a telefonszámláját. 0

2, Az új mobilon rendeljük meg a ruhámat. 4

3, Nincs mobil, nincs vita, csak ruha. 2

 Tegyük fel, hogy Ön a szabadságát inkább kalandosan tölti és az olasz tésztát minden házikosztnál jobban szereti: elmondja ezt a partnerének?

1, El. Rögtön rendel is egy pizzát magának. 4

2, Igen, és kalandból kitesz a kocsiból a VII kerületben éjjel. 2

3, Nem. Ne tegyük fel. 0

 Mit tesz a partnere, amikor Ön meghívja a barátnőit?

1, Vesz egy mély lélegzetet. 4

2, Vesz egy doboz nyugtatót magának. 2

3, Ő is meghívja a haverjait. Ráadásul kétszer annyit. 0

 Szokott beszélni a partnerével az Ön erotikus igényeiről?

1, Felesleges, úgysem lenne képes rá. 2

2, Nem kell, mert mindent tud. Legalábbis, szerinte. 4

3, Nem, mert még bevállalná. 0

 Ön örül minden színházi bemutatónak, a partnerét mindezek untatják.

1, Muszáj velem jönnie, mert Ő a másik címszereplő. 4

2, Mindenhova elkísér. Lehet, hogy féltékeny? 2

3, Nem untatja, de nagyon elfoglalt ember. Mindig értekezlete van abban az időpontban 0

 Veszekedés miatt forr a levegő. Aranyszabály: Haraggal nem szabad elaludni. Ügyelnek erre?

1, Igen. Már három hete nem alszunk. 4

2, Ha álmosak vagyunk, nem. 0

3, Agyon is csapna, ha a Harag Pistával aludnék. 2

A partnerrel együtt bevásárolni nem mindig a legkönnyebb dolog. A társa kőkeményen, csak a praktikusság alapján dönt, Önt leginkább az esztétikum érdekli. Mit tesz?

1, Azt vesszük meg, amit Ő akar. Másnap becserélem. 4

2, Meghallgatom az érveit. Aztán elvetem. 2

3, Esztétikusabb partnert választok a praktikusság miatt. 0

 Néha kedvük támad közös barátaikkal kirúgni a hámból. Máskor jólesik kettesben otthon maradni. Azonos a véleményük a társasági életről?

1, Hagyom, hogy külön menjen. Így van esély, hogy nem talál vissza. 0

2, Imádunk kettesben lenni! Ezt már számtalanszor elmagyaráztam neki. 2

3. Mindenhova kettesben megyünk, csak mással jövünk. 4


 

Ön a teszt végéhez érkezett!

 Értékeljen! Ha Ön becsüs, akkor ez könnyebben fog menni.

 

0-10 Önnek az lenne a legjobb, ha egyedül élne. A partnerének is. Ha az Önök útjai elválnának, két boldog emberrel lenne több a földön, és kettő boldogtalannal kevesebb. Tehát négy ember sorsa fordulna jobbra. Ezért már érdemes ugye?

 12-50 Önnek teljesen átlagos az élete. Váltson sebességet. Mindenki Ön mögött kocog az úton, és nem tud előzni. Ne tartsa fel az emberiséget! És minket se.

52-60 E pontszámmutató alapján Ön tökéletes kapcsolatban él. Irigyeljük ezért, és nem is hisszük el, hogy ez a pontszám jött ki. Számolja újra!

 

Bigfater

Szólj hozzá

teszt humor szerelem házasság